Újabb tagok a 25 éves klubban...

Most egyszerre négyen lépnek be a 25-ösök klubjába és mind a négy lány. Már első pillantásra két csoportba lehet osztani őket. Az elsőt alkotják azok, akik kiskorukban, 6 évesen kezdtek és még mindig többé, kevésbé aktívak és másik csoport egy főből áll, de bizonyítja, hogy a karatét soha sem késő elkezdeni. Kezdjük az utóbbival:

Kovács Margit, de mindenki csak Margónak hívja, már "meglett", két gyermekes családanyaként kezdte 28 évesen a két fiával és akkori férjével együtt. Mivel hogy ilyen „idősen” kezdte, nagy hátránnyal indult, de a sportos múltja (versenyszerűen kosarazott), akarata, szorgalma és kitartása átlendítette ezen az akadályon és bizony többször is felállt a dobogóra különböző versenyeken. Emlékezetes volt az utolsó versenye is - a Stílus viadal. Margó úgy készült, hogy ez lesz az utolsó versenye, ezért mi is alaposan felkészültünk, meg akartuk lepni őt. Amikor az eredményhirdetés volt mi előjöttünk egy rakás lufival, virággal és mindenki előtt elbúcsúztattuk az aktív versenyzői pályafutásától. No, ott aztán volt minden, vastaps, mosolygás, könnyek, öröm, meghatódottság, szóval az érzelmek teljes skálája. Onnantól kezdve a klubjának éli az életét és jobbnál jobb karatékák kerülnek ki a keze alól. Él, hal a tanítványaiért, sokkal többet vállal be értük, mind bárki más. Nem csak az edzőjük, hanem az anyjuk is egyben, gyóntató papjuk, segít nekik, támogatja őket még akkor is, amikor az már rég nem az ő kötelessége lenne. Ugyanígy számíthat rá a Szövetségünk és én is. A verseny- szellem se aludt ki benne, hisz szenior kategóriákban mindig elindul a Goju-Kai VB-n. Vállalja a nagyon nehéz felkészülést is és ez önmagában is egy óriási tett. Margó igazi példaképe lehet mindenkinek. Az élete úgy hozta, hogy többször is padlóra került, de ő mindig felállt. Hihetetlen vitalitásával soha sem adta és nem is adja fel, bár milyen nehéz helyzettel kellett szembenéznie. Még sok-sok kerek évfordulót kívánok neki.

Volt egyszer Magyarországon karatéban is egy Dream Team. 4 lány, akik itthon mindenkit legyőztek. Az ellenfeleik mindent megtettek azért, hogy nyerni tudjanak ellenük, összeálltak több klubból, hoztak külföldről versenyzőket, de ez így is csak nagyon ritkán sikerült nekik.

Három lány (a negyediktől sajnos búcsút kellet vennünk, mert a versenyzői kvalitásai messze megelőzték az emberieket) Hegedűs Nikolett, Koltai Zsuzsa és Szathmáry Renáta. Mind a három lány más természetű, adottságú.

Hegedűs Nikolett a legaktívabb közülük. Még tavaly is elindult a VB-n és ezzel szándékai szerint befejezte végleg az aktív versenyzést. Több éven keresztül nem tudták letaszítani az első helyről se katában, se kumitéban a saját súlycsoportjában. Véleményem szerint túl hamar hagyta abba a WKF karrierjét, volt még benne bőven, biztosan felállhatott volna a dobogóra, de ő úgy döntött, hogy már csak stílus versenyeken indul. A legjobb versenyzőtípus volt a lányok közül. Soha nem láttam őt félni vagy izgulni. Emlékszem, amikor a franciák megasztárjával, Natalie-val küzdött, ráadásul Franciaországban. Végig kergette őt. A francia lány szinte lerúgta a fejét, de Nikolett fel pattant és ha mi sem történt volna tovább űzte az ellenfelét. A francia ugyan nyert, de nem győzött csodálkozni mit művelt vele ez a pici magyar lány.

Több évvel ezelőtt beindította saját klubját Halásztelken és idén egy újabb csoportot Budafokon. A taglétszáma szépen bővül és a kis tanítványai egyre jobb eredményeket érnek el a versenyeken és az övvizsgákon egyaránt.

Szathmáry Renáta volt az első a Szövetségünk tagjai közül, aki aranyérmet nyert a Goju-Kai VB-n. Ez 1993 történt és még hozzá a karate hazájában, Japánban. Renáta volt az első magyar karatés aki WKF VB-n is érmet tudott nyerni, méghozzá ezüstöt 1996-ban Dél-Afrikában, az első kadet és junior WKF VB-n Johannesburgban. Nikolettel együtt szinte kirobbanthatatlanak voltak a Magyar válogatottból. Sajnos a felnőttként már nem sikerült ezt az eredményt megismételnie. Igaz, nagyon korán hagyta abba a versenyzést, mert ő volt az első a lányok közül, aki férjhez ment és szült két fiú gyermeket. Egy időre eltávolodott tőlünk, mert a ugyancsak karatés férjének segített, de a kör bezárulni látszik. Újból keresi az utat vissza a Szövetségünkhöz, mi természetesen mindenben segíteni fogunk neki és szeretettel várjuk.

Koltai Zsuzsanna körül már kis kora óta mindig forrott a levegő. Vele állandóan történt valami. Ő volt a lányok közül talán a legtehetségesebb, de viszont mindig izgult és ez többször szinte teljesen lebénította. Az élete legnagyobb teljesítményét egy Magyar csapat-bajnokságon nyújtotta. Tizenévesként küzdött már a harminc körül járó, Jugoszláviából idehozott Európa Bajnok, Tánja Petrovic ellen. Az ellenfeleink már akkor sem sajnálták a pénzt és ide hozták Európa legjobbjait, hogy legyőzzenek minket. Hát ez akkor nem sikerült nekik. Zsuzsa végig vezetett, néhány másodperccel a vége előtt még növelte az előnyét 3:1-re. Ezt az ellenfele már nem bírta cérnával és Mike Tyson-t megszégyenítő ütéssel kiütötte őt. Zsuzsa ott állt vérbe borulva és folytatni akarta, csak hát a bírók leléptették az ellenfelét. A másik két lányunk is nyert és mi lettünk ismét a bajnokok. Legidősebbként ő volt a lányok vezére és ő volt az első, aki nálam vizsgázott fekete övre. Már 16 évesen szerezte meg az első dant és a vizsgája, azon belül a küzdelem, emlékezetes volt. Aztán jött az a bizonyos kanyar. A kis polszkijában épen matatott valami után, kiegyenesítette a kanyart, neki ment a fának és fejjel szélvédő törést mutatott be. Négy csavar került a nyakába és ez jelentette a versenyzői karrier végét. Most egy bankban dolgozik, elég magas poszton és ahányszor találkozunk, mindig megígéri, hogy jön edzeni. Ez néhányszor sikerült is neki és remélem ez egyre gyakoribb lesz.

Osu

Rebicek Gerd

Budapest, 2010. május