MAGYAR GOJU-KAI

29 év. Ennyi idő telt el azóta, hogy megalakult Magyarországon az első Goju-Kai klub. 1983-ban új stílussal próbálkozni Magyarországon nem volt könnyű feladat. A karate „piac” gyakorlatilag fel volt osztva, és eléggé zárt közösséget alkotott. A domináns Shotokan mellett a Réti István által vezetett Wado-ryu próbálkozott, a Miskolcon létező Shito-ryu akkoriban még a másik „nagyágyúhoz”, a Kyokushinkai-hoz tartozott.

A 80-as évek elején kezdett megalakulni az All Style Kickbox Karate, mely igazán nagy ellenállást váltott ki a tradicionális karatét űzők körében. Már ekkor erős volt a Harmat László által vezetett Taekwon-do de ez külön utakon járt. Akkoriban a karatén belüli összetartás lényege gyakorlatilag csak a kickbox elutasításában merült ki. Hogy az egész nem esett szét, sőt lépésről lépésre sikerült megismertetni a karatét a „legfelsőbb szervekkel”, az Dr. Gortvay Istvánnak volt köszönhető. Ő nagyon sokat segített nekünk, és gyakorlatilag az elejétől fogva egyenrangú partnerként kezelt a többi stílussal.

Az első Goju-Kai klub beindításához nagymértékben hozzájárult Tótisz András, aki bemutatott a BEAC vezetőségének, és így 1983 szeptemberében elindultunk. 1984-ben klubot váltottunk, amikor Hardy Róbert segítségével az Erzsébetvárosi SE-hez kerültünk, és az ESE képzi most is a Goju-Kai legjelentősebb klubját. Sajnos az első szórásból már nem maradt meg aktívnak senki. Az 1984-es év ebből a szempontból sokkal sikeresebb volt, hisz a mai fekete övesek szinte mindannyian akkor kezdtek. Induláskor elkövettem azt a hibát, hogy minél hamarabb próbáltam az emberekből kihozni az eredményeket. Ez félig meddig sikerült, és kisebb versenyeken a tanítványaim rendre learatták a babérokat. Bökönyi Irén, Szabadhegyi Csaba, Igó Gyula nyerték a versenyeket, de amilyen gyorsan felfutottak, olyan gyorsan el is tűntek. Volt, aki abbahagyta, volt, aki az idegenlégióban kötött ki. Később visszavettem a tempóból, és inkább hosszútávra rendezkedtünk be. A fokozatos, szisztematikus munka hamarosan meghozta gyümölcsét: 1985-Reiter Gábor katában először nyert magyar bajnokságot, utána 1988-ban Szabó János lett az első junior magyar bajnok, majd 1988-ban Miskolczi Attila az első felnőtt magyar bajnok.

Ez a minőségi előrelépés nagyban köszönhető annak, hogy 1984-ben találkoztam az akkor még két danos Klaus Fingerle német mesterrel. Ő kiskora óta japán mestereknél edzett, és ez meg is látszott a karatéján. Neki köszönhetően 1985-ben hazánkba látogatott az első japán Goju-Kai mester, Joji Iwanani (4.dan), valamint 2 illetve 3 dan-os német tanítványai. Az egyhetes sződligeti edzőtábor felejthetetlen élmény volt számunkra. De a java csak ezután következett! A sződligeti tábor után kocsiba ültem velük, és másnap reggel már együtt reggeliztem jövőbeli mestereimmel, Ingo de Jong-gal és Goshi Yamaguchi-val.

Az egyhetes edzőtáborban szerzett benyomásaim után kérvényeztem a magyar Goju-Kai szakág felvételét az I.K.G.A. (International Karate-Do Goju-Kai Association) -ba. Azt nem mondhatom, hogy tárt karokkal fogadtak, ugyanis Európában akkor 13 tagországot számlált a szervezet, és én voltam az első kelet-európai „fecske”, így eléggé bizalmatlanul kezeltek. Úgymond várólistára tettek. De mivel úgy láttam, hogy végre megtaláltam azt, amit már 11 éve kerestem - egy igazi mestert -, kitartottam.

1987 nyarán hazánkba látogatott Ingo de Jong mester, és annak ellenére, hogy az övvizsgán megbuktatta a tanítványaimnak több mint a felét, végleg döntöttem. Tovább ostromoltam a szervezetet, és 1988-ban a magyar Goju-Kai szakág az I.K.G.A. tagja lett Kelet-Európában elsőként. Akkor még nem sejtettem, hogy a neheze csak ezután következik. Ekkor ugyanis Ingo de Jong mester úgy döntött - ha már tagjai vagyunk a szervezetnek -, megtanít karatézni. Meghívott svédországi dojo-jába, ahol 3 hónapot töltöttem. A második hetet már a kórházban folytattam 3 törött bordával és PTX-szel.



De a mester még ott is naponta felkeresett és agytágításban részesített. A kórházból való távozás után kaptam két szabadnapot és utána folytatódott minden előlről. Volt, amikor egyfolytában 6 órát kellett edzenem, és szabadidőmben is kaptam további házi feladatokat. Nem volt könnyű. Három hónap alatt lefogytam majdnem 10 kilót, karatéval keltem és feküdtem.

Svédországi tartózkodásom végén levizsgáztam 2. dan-ra, majd hazaérkezve nekiláttam gyökeresen átszervezni az egész edzésmunkát. Hogy ez helyes volt, azt az idő bebizonyította.

A 90-es évektől a magyar bajnokságok és a külföldi versenyek dobogóin egyre több Goju-Kai versenyző jelent meg, először a gyerekek versenyein, napjainkban pedig a felnőtt versenyeken is. A Miskolcon megrendezett Világ Kupán hosszú évekig mi voltunk a legeredményesebb magyar csapat, és ugyanez igaz a komáromi nemzetközi versenyre is. 1997-ben már a felnőtt magyar bajnokságon is mi lettünk a legjobbak 5 arannyal, 2 ezüsttel és 1 bronzzal. A következő években is számos nemzetközi és hazai versenyen bizonyítottunk.

Eddigi eredményeink ezen az oldalon találhatóak.

Végül szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik segítettek nekem és a Magyar Goju-kai Karate-Do Szövetségnek ebben az első 26 évben:

Lenorovic Eugén-nek – az első edzőmnek,
Ingo de Jong-nak és Goshi Yamaguchi-nak, a mestereimnek,
Dr. Gortvay Istvánnak, Tótisz Andrásnak és Hardy Róbertnek – akik segítették első magyarországi lépéseinket,
Bíró György volt szövetségi kapitánynak,
Földváry Antalnak – a Bírói Bizottság volt vezetőjének,
Mikó Sándornak – a Karate szövetség főtitkárának,
Somogyi Gézának – a Karate Szövetség volt alelnökének,
Farkas Ferencnek – az Erzsébetvárosi SE elnökének,
Potos Ilona sportszervezőnek,
Büki Péternek – a Budo Magazin főszerkesztőjének,
A Vasas Művelődési Háznak,
Merth Lászlónak – az Enter Kft. igazgatójának
Firat Güray-nak – az Ülker cég igazgatójának
Békeffy Gábornak – a SZÉF-97 Kft igazgatójának

és végül, de nem utolsósorban a tanítványaimnak!

Rebicek Gerd