Kedves János és Sanyi!
Ti vagytok az elsők, és remélem, utánatok még nagyon sokan jönnek, akik „betöltöttétek” a 25 évet a Goju-Kai karatéban. Ti ketten így együtt jól jelképezitek azt, ami a karate adhat az embereknek. Kettőtök karate pályája teljesen máshogyan alakult, de 25 év után mind ketten még itt vagytok, edzők vagytok és tovább haladtok az Úton. János már az elejétől érdeklődést mutatott a versenyzés iránt. Eleinte félreismertem, azt mondtam neki „te belőled Szabóka fiam katás lesz”. Hát nem így történt. Minden áron be akarta nekem és magának is bizonyítani, hogy ő már pedig küzdeni fog. Sikerült neki, kumités lett belőle, aki viszont mindig el tudta izgulni a verseny végét. Igen, szó szerint izgulni, mert nem félt, az egy más érzés, egyszerűen a nagy tét lenyomta a teljesítményét. Amikor beérkezett a döntőbe, megérkezett vele együtt a lámpaláz is, amely összegubózta kezét, lábát. Emlékszem, amikor utaztunk Japánba az első Goju-Kai VB- re. Egész repülőúton azon izgult, és szinte mantraként ismételgette, „csak ne kerüljek össze japánnal, bárkivel, csak ne japánnal”. 127-es tábláról indulva, természetesen az első 5 ellenfele mind japán volt. Mindannyijukat simán legyőzte és már ott volt az első 4 között és felcsillant a döntő. Jött az első bárki más (egy iráni) és kikapott tőle, de végül megszerezte a harmadik helyett. Egy másik eset is aranyos volt. Budapesten rendeztek egy Európa Kupát és megnéztem a sorsolást. Jujuj gondoltam, baj lesz, ha Jani megtudja, kivel kell nyomnia. Guazzaroni volt az ellenfele, akkoriban az egyik legeredményesebb és leghíresebb versenyző, EB érmes. Eldugtam a sorsolást, Jani kérdezte, kivel leszek? Mondtam, nem tudom, valamilyen spagetti zabálóval, életemben nem halottam a nevét. Jani megnyugodott, bement és legyőzte. Nagy boldogan jött ki és kérdeztem tőle, tudod te, kit győztél le? Guazzaroni-t. Elsápadt és utólag el kezdett izgulni, de kegyetlenül…
Amikor később abbahagyta az aktív versenyzést, attól nem szakadt el. Elkezdődött a bírói és edzői pályafutása. Meg lett a nemzetközi bírói vizsgája, meglettek az első saját feketeövesei.
Csak így tovább...
Sanyit viszont soha sem érdekelte a versenyzés. Egyszer-kétszer hagyta magát meggyőzni, igaz nagyon nehezen, hogy legalább házi versenyen induljon el. De lehetett látni, hogy ez nem igazán az ő világa. 2005-ben ő maga jelezte, hogy szeretne indulni a Goju-Kai VB-n. Majdnem elájultam a bejelentéstől. Elindult egy-két felkészítő versenyen és megkérdeztem, hogy érzed magad mind versenyző? A válasz „nevetséges”. Hát igen, ő ilyen. Annak ellenére, hogy nem versenyzett végig edzette ezt a 25 évet (volt ugyan egy pár éves kihagyás a nyolcvanas években, de visszatért a „karámba”), magának csinálta a saját boldogságáért. Felfedezte a karatéban a versenyen kívüli értékeket és hogy sok ilyen van, azt mi sem bizonyítja jobban, mind az, hogy Sanyi még mindig itt van köztünk. Sokáig győzködtem, hogy indítson egy csoportot. Ő nem egy gyors reagálású hadtest és mindent alaposan megfontol. Eltartott egy jó ideig, amíg beadta a derekát. Azóta a kis csoportja aktív tagja a szövetségünknek és remélem egyre nagyobb lesz.
Egyikőtök versenyző volt a másik egész életében a tradicionális karatét követte, egyikőtök nős, két gyermek édesapja a másik még csak keresi az igazit. Egyikőtök alkalmazott a másik vállalkozóból lett alkalmazott, de megint a vállalkozó szférába tart. Még sok olyan dolgot sorolhatnék, amiben különböztök, de természetesen sokkal fontosabb a számomra az, amiben egyformák vagytok. Két vidám fickó, aki az életét nem tudná elképzelni karate nélkül. Két ember, aki kitartott a Goju-Kai karate mellett és mellettem, jóban, rosszban már egy negyedszázadot. Biztosan voltak a 25 év alatt olyan pillanatok, amikor azt mondtátok, hogy ez így már nem mehet tovább, de mégis lojálisak maradtatok és ez tiszteletre méltó nagy dolog. Köszönöm nektek ezt a 25 évet és remélem, hogy még sok kerek évfordulót tudunk együtt ünnepelni.
További sikereket kívánok nektek a karate Útján!
Osu
Rebicek Gerd
Budapest, 2009. szeptember