Régebbi eseményekért katt ide!

szeparátor

Shihan és a kvalifikált versenyzők

A fotón Szövetségünk azon tagjai, mindannyian az UTE versenyzői, akik sikeresen kvalifikálták magukat a horvátországi Porecban 2021. május 19. és 23. között megrendezésre kerülő felnőtt Európa Bajnokságra.

Balról jobbra:
Pap Dorottya - kumite, +68kg
Shihan Rebicek Gerd - edző
Molnár Dániel - kumite, +84kg
Hidasi Tibor - kumite, -84kg

Eredményes felkészülést kívánunk és sok sikert Horvátországban!


szeparátor

WKF Magyar Bajnokság, 2021.03.20. - Budapest, Madárfészek

Shihan és a bajnokok

A felnőtt Magyar Bajnokságon Szövetségünkből csak az UTE versenyzői vettek részt. Szereplésük nagyon jól sikerült és összesen 4 aranyérmet szereztek.
Molnár Dániel rendkívül magabiztosan és felszabadultan küzdve megnyerte az összes egyéni és csapat mérkőzését úgy, hogy közben felvonultatta szinte az összes pontszerzési technikát. Hidasi Tibor a -84 kg kategóriában inkább a biztosra törekedett és kis különbséggel ugyan, de simán nyert. Pap Dóri nagy nyomás alatt állt, mindenképpen győznie kellett, ugyanis ha nem nyer, akkor elesik a lehetőségtől, hogy kijusson az EB-re. Az előző versenyhez képest sokkal jobban koncentrálva küzdött és kétszer is sikerült legyőznie a nagyon rutinos Bartha Nikolát, amivel kivívta a szétmérkőzés jogát. Mindannyian bízunk abban, hogy csütörtökön sikeresen veszi az utolsó akadályt is és csatlakozik EB-re utazó társaihoz.
A csapatok mezőnyében Molnár Dániel és Hidasi Tibor, kiegészítve a szintén UTE-s versenyzővel Tadissi Martiallal, remekül küzdöttek és két MTK-s csapatot is legyőzve megszerezték a csapat Magyar Bajnoki címet is. Negyedik tagunk, Rónai Lili, 6 hét után, két nappal a verseny előtt vetette le sérült kezéről a gipszet és gyakorlatilag csak egy egészséges kézzel vállalta a küzdelmet, ami alaposan rányomta bélyeget teljesítményére, de így is minden dicséretet megérdemel a kiállásáért. Biztosak vagyunk abban, hogy ugyan a felnőtt utazó csapatba nem került be, de sérüléséből felépülve megszerzi majd helyét az U21-es EB keretben.

Eredményeink:
Aranyérem és Magyar Bajnok:
Pap Dorottya - kumite, +68kg
Hidasi Tibor - kumite, -84kg
Molnár Dániel - kumite, +84kg
Csapat Kumite: Molnár, Hidasi, Tadissi
Bronzérem:
Rónai Lili - kumite, -50kg

Gratulálunk!
Fotókhoz katt ide!


szeparátor

Tatami Team Kupa - 2021.03.07.

Budapesten, a Láng sportcsarnokban rendezték az idei első kvalifikációs versenyt az elkövetkező felnőtt illetve kadet, junior és U21 Európa Bajnokságra. A fennálló vírushelyzet miatt sokan visszamondták a versenyt, ezért sajnos több kategóriában nem is tudtak tatamira lépni a versenyzők. A kvalifikációs kategóriákban zömében körmérközéseket rendeztek. Többen jól szerepeltek, viszont volt olyan is, akitől az előző versenyek alapján sokkal jobb teljesítményt vártunk. Végül két versenyzőnknek: Dévényi Bencének és Molnár Dánielnek sikerült megnyernie kategóriáját, így előnyös helyzetből várhatják a következő versenyeket. A többi helyezettnek sokkal jobban kell igyekeznie, ha versenyben akarnak maradni az Európa Bajnoksági részvételéért.

Eredményeink:
Aranyérem:
Kővári Dávid - Gankaku, 10-11 éves, kata
Musahi Bilal Dávid - Honvéd, 10-11 éves, kumite, -40kg
Mucsi Ákos - Honvéd, 10-11 éves, kumite, +47kg
Dévényi Bence - Honvéd, kadet, kumite, -57kg
Kutas Béla - Honvéd, U21, kumite, -84kg
Molnár Dániel - felnőtt, kumite, +84kg
Ezüstérem:
Dezséri Gergő - Honvéd, 9-10 éves, kumite, -37kg
Kovács Bálint - Honvéd, 10-11 éves, kumite, +47kg
Kovács Botond - Honvéd, 12-13 éves, kumite, -55kg
Olajos Marcell - Honvéd, kadet, kumite, -70kg
Hidasi Tibor - UTE, felnőtt, kumite, -84kg
Bronzérem:
Verebély Ferenc - Honvéd, 12-13 éves, kumite, +55kg
Zeke Dávid - Gankaku, junior, kata
Sebők Áron - Honvéd, junior, kumite, -61kg
Szilágyi Bence - Honvéd, junior, kumite, -68kg

Gratulálunk!
Fotókhoz katt ide!


szeparátor

WKF karate liga 4. forduló - Szarvas, 2021.02.27.-28.

Vasárnap Szarvason lezárult a négyfordulós WKF karate liga. Versenyzőink most is jól teljesítettek és szép eredményeket értek el. Különösen jól sikerült a verseny Pap Dorottyának (UTE), aki szombaton összesen négyszer állhatott fel a dobogó legfelsőbb fokára. Nagyon jó napot kifogva, magabiztosan nyerte meg az U21 +61 kg és a felnőtt +61 kg versenyszámokat, és ezzel a teljesítménnyel egyben ő lett ezekben a kategóriákban a Karate liga összesített nyertese is, valamint alighanem az egész sorozat legeredményesebb versenyzője.
Jövő héten pedig kezdődnek a kvalifikációs események a felnőtt, a kadet, a junior és a U21 Európa Bajnokságra a Tatami kupa versenyen. Bízunk benne, hogy versenyzőink közül többen is bebiztosítják helyüket az utazó keretben. Sok sikert kívánunk nekik ehhez.

Eredményeink:
Aranyérem:
Miklós-Kókor Alex - Gankaku, kata, 10-11 éves
Zeke Dávid - Gankaku, kata, junior
Szabó Petra - Gankaku, U21, -55kg
Pap Dorottya - UTE, kumite, U21, +61kg
Pap Dorottya - UTE, kumite, felnőtt, +61kg
Ezüstérem:
Török Gábor - Gankaku, 10-11 éves, kata
Váradi Szabó Annalilla - Honvéd, kumite, 12-13 éves, -42kg
Verebély Ferenc - Honvéd, kumite, 12-13 éves, +55kg
Hidasi Tibor - UTE, felnőtt, kumite, +75kg
Bronzérem:
Musah Bilal David - Honvéd, kumite, 10-11 éves, -40kg
Mellau Bence - Honvéd, kumite, 12-13 éves, -45kg
Dévényi Bence - Honvéd, kumite, kadet, -63kg
Sebők Áron - Honvéd, junior, -61kg
Szilágyi Bence - Honvéd, junior, -68kg

Összesített végeredmények a Liga 4 fordulója alapján:
1. helyezett:
Óvári-Miklós Csanád - Gankaku, kata, 10-11 éves
Pap Dorottya - UTE, kumite, U21, +61kg
Pap Dorottya - UTE, kumite, felnőtt, +61kg
2. helyezett:
Miklós-Kókor Alex - Gankaku, kata, 10-11éves
Musah Bilal David - Honvéd, 10-11 éves, kumite, -40kg
Dévényi Bence - Honvéd, kadet, kumite, -63kg
Rónai Lili - UTE, felnőtt, kumite, -55kg
Hidasi Tibor - UTE, felnőtt, kumite, +75kg
3. helyezett:
Török Gábor - Gankaku, 10-11 éves, kata
Kámány Olívia - Honvéd, 10-11 éves, kumite, -35kg
Kovács Botond - Honvéd, 12-13 éves, kumite, -55kg
Verebély Ferenc - Honvéd, 12-13 éves, kumite, +55kg
Sebők Áron - Honvéd, junior, kumite, -61kg
Kutas Béla - Honvéd, U21, kumite, +75kg
Szabó Petra - Gankaku, U21, -55 kg, -61 kg, felnőtt, -55kg
Molnár Dániel - UTE, felnőtt, kumite, +75kg

Gratulálunk!
Fotókhoz katt ide!


szeparátor

Pro session Wels - Ausztria, 2021.02.20.

Két versenyzőnk: Hidasi Tibor és Molnár Dániel - mindketten az UTE versenyzői -, a Magyar Válogatott csapat tagjaiként vettek részt ezen a rangos versenyen. A majdnem egy egész éves nemzetközi verseny nélküli időszak után rögtön a környező országok legjobbjaival léptek egy küzdőtérre. A világranglista első öt helyzettje közül többen is ott voltak a résztvevők között. A körmérkőzés szabályai szerint rendezték a versenyt, így mindenkinek lehetősége volt többször is küzdenie. Még egy külön szabály volt érvényben: aki nyert meccsen csinált 5 vagy több pontot, annak a győzelemért 3 pont járt.
Hidasi Tibornak sikerült legyőznie a cseh és szlovén versenyzőt, de ez nem volt elég ahhoz, hogy dobogóra tudjon állni. Molnár Dániel remekül küzdött, 5 mérkőzésen nyert és csak a világranglista elsőjével, Jonathan Hornnal hozta döntetlenre a mérkőzést. Ennek ellenére, a külön szabálynak köszönhetően, a szlovák versenyző lett az első. Ő ugyan kikapott Danitól, de több meccsen ért el 5 pontot, így a végelszámolásnál Gyurik Adinak lett 13, Daninak "csak" 12 pontja, ezért sajnos csak második lett. Mindenesetre a hosszú kihagyása után meg voltunk elégedve teljesítményével és bizakodva nézünk a Premier Liga és a párizsi Olimpiai kvalifikáció elé.

Gratulálunk!
Fotókhoz katt ide!


szeparátor

WKF Karate liga 3. forduló - Zalaszentgrót, 2021.02.06.-07.

Csapataink részt vettek a verseny harmadik fordulóján is. Mielőtt felsorakoznának az eredményeink, néhány gondolat az első 3 fordulóról: a Liga alapvetően nagyon jó kezdeményezés, amelynek jelentősége a mostani, vírussal terhelt időszakban jelentősen megnőtt. Örömmel tapasztaljuk, hogy versenyzőink teljesítménye versenyről versenyre javul. Néhányan igazán kimagaslóan teljesítettek, így optimizmussal nézhetünk a közelgő WKF eseményekre. Ami mellett viszont nem lehet szó nélkül elmenni, az a bírók tevékenysége. Úgy látszik, igazából rájuk hatott leginkább a hosszú kihagyás, így az ő teljesítményük messze elmaradt a versenyzőkétől. Nem volt olyan küzdőtér, ahol az edzők nem óvtak volna hangosan, és ez nem volt véletlen...
Versenyzőink hol jobban, hol rosszabbul teljesítettek, de még mindig lehetett érezni a versenyrutin hiányát. Azon fogunk tovább dolgozni, hogy ha már elkezdődnek a kvalifikációs versenyek, minden sportolónk hozni tudja a legjobb formáját.

Eredményeink:
Aranyérem:
Óvári Miklós Csanád - Gankaku, 10-11 éves, kata
Dévényi Bence - Honvéd, kumite, kadet, -63kg
Zeke Dávid - Gankaku, junior, kata
Kutas Béla - Honvéd, kumite, U21, +75kg
Ezüstérem:
Miklós Kókor Balázs - Gankaku, 10-11 éves, kata
Kámány Olívia - Honvéd, kumite, 10-11 éves, -35kg
Kovács Bálint - Honvéd, kumite, 10-11 éves, +45kg
Kovács Botond - Honvéd, kumite, 12-13 éves, -55kg
Csóka Barnabás - UTE, kumite, kadet, -52kg
Sebők Áron - Honvéd, kumite, junior, -61kg
Pap Dorottya - UTE, kumite, U21, +61kg
Bronzérem:
Török Gábor Levente - Gankaku, 10-11 éves, kata
Musah Bilal David - Honvéd, kumite, 10-11 éves, -40kg
Csóka Boglárka - UTE, kumite, 12-13 éves, +47kg
Molnár Virág - Honvéd, kumite, kadet, -54kg
Olajos Marcell - Honvéd, kumite, kadet, +63kg
Szilágyi Bence - Honvéd, junior, kumite, -68kg
Szabó Petra - Gankaku, U21, kumite, -55kg
Pap Dorottya - UTE, felnőtt, kumite, +61kg
Hidasi Tibor - UTE, felnőtt, kumite, +75kg

Gratulálunk!
Fotókhoz katt ide!


szeparátor

Hayashi Karate Liga 2. forduló, első nap
Budapest, 2021.01.16.-17. - UTE judo csarnok

A Liga második fordulóját szombaton rendezték a WKF korosztályoknak. Szövetségünk 3 klubja vett részt a versenyen: a Honvéd, a Gankaku és az UTE. Mindannyian nagyon kíváncsian vártuk Molnár Dániel első szereplését a másfél éves kényszerpihenő után, amelyet vállműtétje és az azt követő rehabilitáció okozott. A +75 kilós kategóriában összesen 5 mérkőzése volt, amelyeket úgy nyert meg, hogy egyik ellenfele sem tudott pontot elérni ellene. Teljesítménye még nem volt tökéletes, de mindenképpen nagyon biztató az Olimpiai kvalifikációs verseny előtt. Nagyon jó teljesítményt nyújtott Rónai Lili a felnőtt -55 kg kategóriában és Dévényi Bence is a kadet -63 kg-ban, így szintén aranyérmesek lettek. Többi versenyzőnk is derekasan helytállt a hosszú kihagyás után. Voltak nagyon jó megoldások, de nagyon sok hiba is becsúszott még. Reméljük, hogy mire elindulnak a kvalifikációs versenyek a világversenyekre, sikerül a hibákat kijavítani és sok versenyzőnk tagja lesz az utazó csapatnak.

Eredményeink:
Aranyérem:
Dévényi Bence - Honvéd, kadet, kumite, -63kg
Rónai Lili - UTE, felnőtt, kumite, -55kg
Molnár Dániel - UTE, felnőtt, kumite, +75kg
Ezüstérem:
Papp Dorottya - UTE, felnőtt, kumite, +61kg, és U21, kumite, +61kg
Bronzérem:
Molnár Virág - Honvéd, kadet, -54kg
Rónai Lili - UTE, U21, kumite, -55kg
Szabó Petra - Gankaku, felnőtt, kumite, -55kg
Kutas Béla - Honvéd, U21, kumite, +75kg
Hidasi Tibor - UTE, felnőtt, kumite, +75kg

Gratulálunk!
Fotókhoz katt ide!

Hayashi Liga 2. forduló, második nap - 2021.01.16.-17.

Vasárnap sorra kerültek a gyerek kategóriák. Természetesen egyesületeink itt is képviseltették magukat és tovább bővítették éremgyűjteményüket.
Eredményeink:
Aranyérem:
Óvári Miklós Csanád - Gankaku, kata, 10-11 éves
Musah Bilal David - Honvéd, kumite, 10-11 éves, -40kg
Ezüstérem:
Kovács Botond - Honvéd, kumite, 12-13 éves, -55kg
Bronzérem:
Kámány Olívia - Honvéd, kumite, 10-11 éves, -35kg
Gombkötő Bálint - Honvéd, kumite, 10-11 éves, +45kg

Gratulálunk!
Fotókhoz katt ide!

szeparátor